1. biológiai természettörvény: a rák vastörvénye

Villámcsapás a Germán Gyógytudományban – a DHS (váratlan, drámai konfliktus) szimbóluma

A Germány Gyógytudomány természettörvényei szerint, a legtöbb megbetegedés egy drámai, váratlan, elszigetelten megélt érzelmi megrázkódtatással (röviden DHS) kezdődik, mely folyamat egyidőben, szinkronban agy-lélek-szervi szinten megy végbe.

Az orvostudomány egyik legnagyobb korlátja a materialista felfogása mellett, hogy különválasztja az agyunk, elménk működését az érzelmeinktől és a szerveinktől. Az 1. biológiai természettörvény épp ezen háromszintű biológiai létezésünk elválaszthatalan egységére mutat rá.

A konfliktus, tehát a drámai, váratlan, elszigetelten megélt esemény a DHS pillanatában, attól függően, hogy az illető élőlény hogyan érzékelte ezt az eseményt, meghatározza a konfliktus agyi becsapódásának a helyét – ez a Hameri góc, mely natív koponya CT-n az esetek többségében egy kerekded elváltozásként làthatò és pontosan beazonosítható. Részben ezen felismert radiológiai elváltozás miatt válhatott az itt ismertetett elmélet természeti törvénnyé, ami azt jelenti, hogy mindig teljesül, függetlenül, hogy hiszünk benne vagy sem. Lélek szintjén ez egy érzelmi reakcióban, test szintjén pedig különböző szervi elváltozásokban fog megnyilvánulni, melyet az orvostudomány és a természetgyógyászat tünetként vagy betegségként ismer. Ez a folyamat természet- törvényről lévén szò, a földön minden élőlénynél ugyanúgy megy végbe (növényekre és állatokra is igaz, figyelembe véve az anatómiai sajátosságokat).

Konfliktus mint drámai esemény

Valóság vagy képzelet

Az agyunk nem tesz különbséget egy valós velünk történt esemény, illetve a képzeletünk által kreált dolog között, ezért az alàbbi események is sokkélményként hathatnak rànk:

  • pl. ha beleképzeljük magunkat valaki más helyzetébe
  • ha elmesélnek nekünk valamit és átéljük mintha ott lettünk volna
  • az álmok valós élmények melyek által a sokkélményeket újból átélhetjük.

A szubjektív érzékelés számít

Nem az esemény (tehát nem az, hogy mi történt valójában) határozza meg az agyi/szervi elváltozást, hanem az, hogy miként érzékeljük a sokkot kiváltó élethelyzetet, ez pedig egy teljesen szubjektív érzettársítás mely reflexszerűen történik. Nem lehetséges gondolatokkal befolyásolni, de nálunk embereknél a korábban szerzett hiedelmek, másoktól átvett gondolati és érzelmi minták, nagyban befolyásolják, ha úgy tetszik predeterminálják a várható érzékelést és az ezt követő érzelmi és testi elváltozásokat. Többek között ennek köszönhetőek a családban ismétlődő kórképek is. Ha ugyanúgy reagálok egy szituációban, mint ahogy azt a szüleimtől tanultam, láttam, akkor miért várnék más eredményt?

Érzelmi megrázkódtatás (DHS)

Mivel az esemény váratlanul érkezik, képtelenség rá felkészülni. Például ha egy nő rajtakapja a férjét egy màsik nővel, különbözőképpen reagàlhat a helyzetre:

  • ha úgy éli meg, hogy miért vele szeretkezik és nem velem, biológiai szempontból miért neki csinál gyereket és nem nekem? – Szexuális frusztráció konfliktus méhnyak és koszorúér véna érintettség, méhnyakràk és tüdőembòlia kialakulàsàhoz vezethet.
  • ha a nő akivel megcsalja egy prostituált, undor félelem konfliktust válthat ki, melynek során a hasnyálmirigy glukagont termelő alfa szigetcsoportjai blokkolòdnak, leesik a vércukra az inzulin többlettől és falási rohamai lesznek jobbkezes nő esetében, vagy a hasnyálmirigy béta szigetsejtjei által termelt inzulin blokkolódik és 1 típusú cukorbetegség alakul ki balkezes nő esetében.
  • ha a nő sokkal fiatalabb, szebb, önértékelés letörést válthat ki, nem tudom felvenni vele a versenyt, ő jobb/szebb mint én, az érintett szerv a medence vagy szeméremcsont lesz csontrikulással, későbbiekben esetleges csontdaganat, oszteoszarkóma kialakulásával.
  • „Már régen rossz a házasságunk, én is ki akartam lépni belőle, most legalább el tudok tőle válni és még jól is fogok kijönni a válásból” – nincs konfliktus, nincs DHS, nincsen szervi elváltozás, nincsen betegség.

Egy DHS megélése már a megtermékenyítést követő első sejtosztódástól lehetséges. Az ilyen korán megélt DHS-ek akár kromoszómális elváltozásokhoz is vezethetnek, lásd majd Down szindróma, melynek a biológiai oka, ezen természettudomány megjelenése óta, szintén ismertté vált.

Hogy pontosan milyen folyamatok játszódnak le ezen konfliktus aktív fázisában, meddig tartanak, és mi történik, ha sikerül a DHS-t megoldanunk, azt hamarosan megismerjük majd a 2. biológiai természettörvényben.

Hasonló cikkek

DNS spirál ábra

Bevezetés az evolúciós biológiába

Bár saját spirituális utam a 20-as éveim elején kezdődött, orvosi tanulmányaimnak köszönhetően jött egy kb. 10 éves elmerülés a matériába, mielőtt ráleltem volna olyan tudományos tényekre, amik ismét elvezettek a lélek, elme és test elválaszthatatlan egységéhez.

Tovább olvasom →